Japán teák

Japán teáinkat közvetlenül a termelőktől, teafarmerektől, kisüzemi cégektől szerezzük be. Európában ritkán hozzáférhető teákról van szó, melyek elsősorban a minőségi teát fogyasztó, szakértő japán közönségnek készülnek. Legtöbbször csak személyes kapcsolatfelvétel után nyílik lehetőség rá, hogy beszerezzük a teákat. Ez egy hosszú tanulási folyamat, mely komoly kihívásokat és tapasztalatszerzési lehetőségeket is rejt.

Az értékes tea Japánban egyet jelent a tavaszi teával. Az első szedés – Ichibancha, termőterülettől és időjárástól függően április közepétől május végéig, az esős időszak beálltáig tart. Természetesen a szezon elején szedett teák ezen belül is megkülönböztetett figyelmet érdemelnek.

A japán zöld teák hagyományosan pihentetett, érlelt teák. A tavasszal leszedett és feldolgozott tealeveleket egész nyáron, hűtve tárolva pihentetik, majd szeptember környékén, a teaversenyek idején jönnek ki az első sencha, október közepén pedig az első gyokuro és matcha (az árnyékolt szekció) teák. Van persze kivétel, ez pedig a shincha (shin-cha=új tea), melyet a szedést követően, pár hétig lehet beszerezni: a frissen szedett tea ünnepe, az ősszel érkező teák felvezetése. Az értékes tavaszi levelek csupán alig néhány százaléka kerül shincha, új tea feliratú zacskókba.

Választékunk szezonról szezonra, évről évre változik, a frissen felfedezett teák, újdonságok mellett a legnépszerűbbeket, saját kedvenceinket is természetesen próbáljuk folyamatosan készleten tartani.

Jó böngészést a teák között!

1–12 termék, összesen 35 db

Kitűzés a Pinteresten

Cart Item Removed. Undo
  • No products in the cart.